Zsüliett az Archív

Mondd neked valamit az a szó, hogy dinki? kérdezte Anyaember.

Nem. Mit kéne mondjon? kérdezte Zsüliett, ezzel is demonstrálván páratlan tudatlanságát.

Double Income No Kids, válaszolta Anyaember. Ez olyan Izé, mint a szingli.  Ah, nahát. Zs. nem bírta cérnával, és természetesen utánajárt. Eztet találta.

Jaj nekem. Szóval én egy dinki vagyok? Szingli voltam, dinki lettem? Csak mert még nem babáztam le? Csak mert nem is szándékozom a jövő hónapban lebabázni, már dinki vagyok, ami majdnem úgy hangzik, mint a dinka?

Kedves népek, a helyzet súlyos. Zsüliett ízlelgeti a szót, és annak feltehető rokonait. Lesz-é ebből szócsalád? Dinkizmus. Dinkista. Dinkiánus. Dinkitisz (jaj).

Zsüliett, úgy is mint dinkiánus tandem, visszaemlékezget a legutóbbi Anyaemberrel folytatott disputára, család&gyerek témakörben.

Elegem van abból, panaszolta Zsüliett, hogy mindenki esküvőre meg gyerekcsinálásra biztatgat. Ami azt illeti, ebből mindannyiunknak elege van. A panasz akkor tört fel belőle, amikor Anyaember kifejtette, milyen nagy szüksége lesz Fiúnak és Zs.-nek a segítségre, ha majd meglesz a gyerek. Au, au, au. Ha majd, ugyebár, mint az evidencia csúcsa. Hogyúgymongyam.

Mit akarsz, válaszolta Anyaember, ez olyan életkori sajátosság. A hatévesektől mindenki azt kérdezi: naaaa, milyen az iskola? meg mi leszel, ha nagy leszel? A nyugdíjasoktól  itt Anyaember magára mutat, hogy na, hát ő lenne az  a nyugdíjas , hogy naaaa, nem unatkozol otthon? Meg nahát, te még élsz? Meg naaa, van már unoka? Anyaember szeme gyengén megcsillant az unoka szónál.

De én még nem akarok gyereket, duzzogott Zs. Olyan nagy baj ez?

Ó, mondta Anyaember sértődötten, ha éppenséggel tudni akarod, az a véleményem, hogy ez a kapcsolat még nem elég érett arra, hogy gyereketek legyen.

Zs. ezen a ponton érthetetlen módon fölháborodik. Mi az, hogy nem elég érett? Na, gondolja, majd én megmutatom. Ja, nem. Nem mutatom meg. Majd később. Nem szülök azért se most rögtön egy focicsapatot. Csak hogy Anyaembernek megmutassam. Érett vagyok, és felnőtt. Nem hagyom magamat befolyásolgatni.

Jól van, válaszolja Zsüliett, nagyon helyes. Én is pont így gondoltam.

Jól van, jól van, tudom, hogy vérciki ez a társalgás. És tudom. Nincs mit tenni, dinki vagyok. Vagy dinka. Kutya nem számít.

De kedves népek, azért ez tragikus, nem? Már megint diszkrimináltak engemet. Tessék mondani, miért nincsen spéci, idióta szó fenntartva a  férjes asszonyoknak, akikről fürtökben lógnak a rajkók? Meg a papucikájukra? Meg a gyermeküket egyedül nevelő leszbikus anyákra? Meg a mittoménkikre? He? He? He?

Jól van, rendben van. Az első lépés az elfogadás. Mint az Anonim Alkoholikereknél. Helló, Zsüliett vagyok, és dinki. Zsüliett vagyok, és dinkiánus tandem. Jajajaj. Nem naonjó.

Főbb karácsonyi ártalmak:

1. Túl sok étel.

2. Túl sok ital.

3. Túl sok rokon.

Dióhéjban összefoglalva: Zsüliett meglátogatta a szüleit, és malacsültet falatoztak a pereputtyal. Ezek után szükségessé vált a gyomorműködés unikummal való korrigálása. Ebben nincsen semmi furcsa.
Zs. most próbál nem arra gondolni, vajon mit érezhetett a malac, amikor ott feküdt az asztalon, pucéran, szájában citrommal, mint egy különösen elcseszett playmate a karácsonyi számból. No és, ha van élet a halál után, vajon felkerültem-e a disznófeketelistára? Egyébként is lelkifurdalásom volt malacka elfogyasztása közben, mert

a) olvastam, hogy a disznók legalább olyan okosak, mint a kutyák, és az én ebecském ismeretében ez egyre kevésbé tűnik képtelenségnek.  Jelzem, Kutya hülyül megfele. Lassan, de biztosan. Mostanra oda jutottunk, hogy ki lehet küldeni a konyhába megnézni, nem vagyok-e ott. Továbbá Kutya narkós is lett. Azért az mennyire durva, ha egy eb annyira szorong, hogy benyugtatózva viszik sétálni? Vagy inkább annyira addikt? Na nem, inkább hagyjuk. 

b) felrémlett előttem a gyermekkor ködéből, Füles, a nyúl alakja. A Kis Zsüli húsvétra kapta, hogy néhány hónap múltán a pereputty nagy elégedettséggel elfogyassza. Füles tehát nagy hirtelenséggel távozott oda, ahol minden csupa répa és lucerna, nem hagyva egyebet maga után, csupán bundáját, és egyik fekete, hátsó, ugribugri lábát.

Vajon én kinek a malackáját csócsáltam meg tegnap?

Ami pedig a pereputtyot illeti: hát igen. Csak a szokásos.

Mit is mondtam az extrémsportól? Ja, hogy úgy.

Megint igazam volt.

Azt is szeretem a karácsonyban, hogy olyan jólesően giccses.

De tudják, kedves népek, Zsüliett a lelke mélyén szentiment.

Naon jó? Nem naon jó?

Utóirat. Fiú pedig utálni fogja ezt a képet. Jól kifejlett karácsonyitisze van neki ugyanis. A szegénynek.

Ha jobban belegondolok, olybá tűnik, hogy a karácsony tulajdonképpen egy extrémsport.

Csöngetnek. A csávó ajtót nyit. A küszöbön egy kicsike halál
áll, úgy húsz centi az egész, de minden stimmel: csuklya,
kasza, csontváz.
- Jaj, istenem, jaj-jaj!
-Nem beszarni! A tengerimalacért jöttem.
 
Nos tehát: mindenkit elér a végzete. Én például már megint telezabáltam magam. Hogy mást ne mondjak.
 

Hogyan lehet sündisznóval időt mérni?

Kiteszed a napra fél órára, és az pont 30 perc.

Ellenben hideg van, és bizonytalanul hull a hó. Nem naon jó.

A Mikulás jött. Ez olyan. Jönni szok.

Ennek egyenes következményeképp Zsüliett huszonnégy óra leforgása alatt magévá tett egy 400 grammos csokoládétáblát.

Nó komment. 

Jelzem, nemsokára itt a Mikulás. Hát nem remek, kedves népek?

Ugyan Zsüliett hat éves korában kénytelen volt tudomásul venni, hogy a hivatalos álláspont szerint Mikulás-Télapó-GyedMoroz-SantaClaus nem létezik, hanem csak túlmozgásos szülők,  akik ide-oda bolyonganak az éj sötétjében, mint különös denevérek, és ajándékokat dugdoznak gyermekük kellőképpen tiszta cipőjébe.  Izé. Szóval Zsüliett testvérbátyja volt ugyan olyan felvilágosult és izé,  gonosz, rosszmájú és gonosz,  hogy megossza a kicsi Zsülivel az információt, ami talán jobb lett volna,  ha soha sem szivárog ki.

Báty tudniillik igen gyakorlatiasan kezelte a Mikulás-ügyet. Mondhatni üzletként. Vagy mi. Amúgy is Báty  rendes november végi programjához tartozott végigbarangolni a lakás rejtett zugait, és megtalálni a gondosan elrejtett karácsonyi ajándékokat. Báty emellett azzal is tisztában volt, hogy ha megleli és elfogyasztja a szaloncukrot és a csokoládét, az dupla haszon, jobban mondva dupla élvezet. A szaloncukor novembertáji bekebelezése öngerjesztő folyamatot indít be ugyanis, melynek produktuma egyre több szaloncukor, mindenki nagyobb megelégedésére. (Kivéve Anyaembert, aki fontolgatni kezdi, hogy Ugandába emigrál.)

Szóval Zs. –nek ugyan azt mondták, hogy nincs Mikulás, ám nem úgy tűnik, hogy világnézetén ez sokat változtatott volna. Ki tudja, gondolja Zsüliett, esetleg hazudtak.

Nem lehet biztos benne a lányember, míg valami piros bele nem szorul a kéménybe. Akkor viszont úgyis meghal mindenki füstmérgezésben. A titok tehát, mondhatni, rejtegeti önmagát.

Naszóval, itt a Mikulás. Zsüliett hamarosan előveszi a szekrényből hótaposó csizmácskáját. Először is azért, mert a velúrt nem kell fényesíteni, így kis erőfeszítés árán megnyerheti a Mikulás jó véleményét. Másodszor pedig azért, mert hótaposó csizmácskába tök sok dolog belefér. Zsüliett kipróbálta. Kilószámra lehet beletömködni a csokoládét. Bár a Mikulás rendszerint csal, és olyan reform-izékkel csappantja meg a rendelkezésre álló űrmértéket, mint a migyi-mogyoró, a csípős szagú mandarin, rosszabb esetben müzli és jonatán alma. Zsüliettnek a Mikulás időnként hozni szokott mást is. Könyveket például, ami adott esetben igen-igen jó ötlet. Egy-két évente piros csipkés bugyogót, mert a Mikulás is tisztában van vele, hogy mitől döglik a légy. És majdnem minden decemberben egy pár dunszthatású kesztyűt, mert ki tudja, milyen okból, a Mikulásnak az a téveszméje, hogy Zsüliett, csakúgy mint hat éves korában, minden télen elveszít egy fél pár kesztyűt még akkor is, ha madzaggal ravaszul a kabátjához erősítették.

 Zsüliett különben igen tapintatos gyermek volt, aki, amikor rájött, hogy a Mikulás következetesen elfeledkezik a szüleiről, eltökélte: ezen változtatni kell.

A következő decemberben tehát amolyan Mikulás-helyettessé léptette elő magát. Csokiszeleteket, almát, diót, és  kevéssé érthető okból  egy csomag írólapot és más efféléket pakolt tehát Anyaember és Apaember cipőjébe. A művelethez a rózsaszínű kapucnis dzsekijét viselte – a kapucnit alaposan az arcára húzta, hogy ne ismerjék fel. Majd, miután inkognitóját ilyen szerencsésen sikerült megóvnia, megnyugodva visszatért az ágyába.

Volt is nagy meglepetés másnap!

Csak Zsülike nem lepődött meg nagyon, hiszen egyszerűen tudta, hogy jönni fog a Mikulás, tudta, mert szegény öreg fickó már csaknem egy hete minden éjjel beállított, valószínűleg azért, mert Zsüli annyira várta, hogy a Mikulás már nézni sem bírta, hogy milyen türelmetlen, és mennyire nem alszik, meg nem nyughat, meg egyáltalán. Hogy teljesen őszinték legyünk, Zsüliettnek vélhetően Mikulás-bérlete lehetett, mert a nagyszakállú csóringer úgy nagyjából november harmincadikától december tizedikéig járt hozzája, hogy másnap átadja a stafétabotot a Jézuskának, aki kábé január közepéig volt ügyeletben.

Mi következik ebből, kedves népek?

1.       Zsüliett szereti az ünnepeket.

2.      Zsüliett hisz a Mikulásban, a Húsvéti Nyúlban, de főképpen minden adakozó kedvű mesehősben. A többiekben is hisz, úgy mellesleg, csak az közel sem olyan hasznos.

3.     Zsüliett év végi meditációt tart, adni jobb, mint kapni témakörben, nem gyömöszöl írólapot senki cipőjébe, hanem fantáziadús ajándékok kiszállításával bízza meg a Mikulást.

Zs. mellékes, sanda gyanúja, ami csak egy pillanattal előbb ötlött fel benne:

Lehet valami köze a Mikulásnak a postás szakszervezethez? Elvégre szállításban utazik... Nem elfelejteni: dógozat írása Puttony avagy postazsák? munkacímen,  a logisztika, a csomagküldő cégek és az ágasbogas újkori mitológia összefüggéseiről.

További címötletek: Hogy kerül a csizma az asztalra? avagy műhelytitkok a Mikulástól. Interjúkötet.

A repülő rénszarvas és a légcsavar, avagy varázslények a kétezredik év után.

Nnna. Zsüliett, mondok, most azonnal hagyd abba.

Mi történik, ha fordítva teszed fel a kedvenc blues-lemezed?
- Visszajön az asszony.
- A kutya él.
- Tele a zsebed pénzzel.
 - Mindenki szeret... és akármennyit is ittál, sosem vagy másnapos.

Főnök ezt nyilvánvalóan nem tudja, mert ma reggel Zsüliettől kunyerált aszpirint, hogy atomjaira ne hulljon a macskajajtól. Zs. véleménye szerint többek között az okozza a problémát, hogy Főnök túlontúl szereti a zenét. Nemcsak hogy bluest hallgat, de még szkát is (umca, tumca, umca), sőt, hörgős metált (bloooaaaaarrrrrgh), ez utóbbit játssza is. Ennek következtében szokott beköszönteni a Napi Büntető Öt Perc, amikor Zs. ezredjére is végighallgathatja a stúdióban immáron sikerrel rögzített anyag ugyanazon részletét. Ez is bloooaaaaarrrrrgh, csak sokkal lassabban. Mondhatni érzelmesebben. No de elkalandoztunk. Ejnye.

Szóval Főnök nem tudja ezt a dolgot a megfordított blues-lemezzel. Ennek következtében: kutyája sosem volt, az asszony elment (igaz, hamarosan hazajön), állandóan csóró, és bizony, bizony másnapos, amikor hajnal négyig dínomdánomozik.

Megjegyzendő, ez NEM a láncfűrészes Főnök, hanem már egy másik, akivel Zsüliettnek nagyjából ugyanolyan szerencséje van.

Úgy látszik, ez egy külön típus, vagy mi. Rövid ismeretségünk során a következő tárgyakat leltem a falatnyi irodában, hová jó sorsom vetett. Ezek váratlanul, rajtaütésszerűen bukkannak fel, majd válnak köddé, mindössze némi koszt hagyva maguk után.

1.       1 db koporsót ábrázoló exkluzív basszusgitártok.

2.      4 db téligumi autóra, nett halomba tornyozva a bejáratnál.

3.      1 db sitteszsák. Állítólag a festő hagyta itt. Tavaly nyáron.

4.      1 db úgymond második világháborús közúti jelzőbója. Vagyminekhíjják. Ez a kincs közvetlenül   az aktakupacok mellett húzódott meg bájosan, mint egy kis igénytelen-ámde-illatos erdei ibolyaszál.

Na de komolyan. Nem vicc ez a blues-lemez dolog. Zsüliett például levetkőzte napokon át viselt rosszkedvét. Rosszkedv elhasználódott, mehet a mosásba, slusszpássz. Eltesszük a következő világvégéig. Fejfájás ellen ott az aszpirin, vízkő ellen a vízkőoldó, mosolykimaradásra a mosolygenerátor, sárkány ellen sárkányfű. Tagadhatatlan, hogy az is sokat segít, ha a lányember halványpirosra süti magát a szoláriumban. Nem röhögni, kedves népek, csőcsere volt. Igen. Pont most, amikor hónapok óta először szánakozom magam bele a napfénykoporsóba. Mindazonáltal az efféle besugárzások következtében az endorfinok csak úgy fickándoznak. Ráadásul van abban valami megnyugtató, hogy a lányember télvíz idején is le bír égni. Szóval, lágy, elégedett lassúdad vigyor. Fiú megtörli homlokát, és megkönnyebbülten felsóhajt. Rosszkedv meg pihen a szennyeskosárban.